Rólunk

Vargáné Orbán Erika vagyok (Era), férjemmel Sándorral készítjük a képeket. Igazából ő nem is Sándor, hanem Varesz
Nekem legalábbis, meg sok barátunknak.
Már régóta érdekelnek a kínai írásjelek, csodálója vagyok a kínai kalligráfiának.
Történetünk akkor érett meg, amikor Andrea lányunkon láttuk, hogy “beválik” a “Csillag” kínai jel, amit magára tetováltatott. Ennek jelentése – Fényes siker, karrier.
19 éves volt, egy éve abbahagyta a vízilabdázást. Eddigre az ifi- és junior válogatottal bejárták a világot, azonban az akkori helyi csapatának az edzőjével “nem jöttek ki”, ezért egy ideje már nem játszott. Jött a névnapja és tetoválást szeretett volna, ekkor javasoltuk neki, hogy valami értelmeset találjon ki, mondjuk egy kínai jelet.
Így került a derekára-hátára a “csillag” jel. A rá következő 2. héten felhívták a Dunaújvárosi Főiskola csapatából, hogy szeretnék, ha ott játszana, kap kosztot-kvártélyt, amit csak akar.
Azóta eltelt pár év, a csapatban kezdőjátékos volt, illetve tagja volt a nemzeti válogatottnak és az olimpiai esküt is letette.
Mondanom sem kell, azóta nekem is, férjemnek is ott a hátunkon ugyanez a jel :) Másik két gyermekünk egyenlőre “ártatlan” ebben a kérdésben.
Nemsokra rá kezdtem el a jeleket táblára festeni. Ezekre is ugyanezek a szimbólumok kerültek, mint ami jelenleg is látható a képeken. Az meglehetősen macerás volt, nő létemre akkor kaptam a családomtól egy csiszológépet karácsonyra. Ettől függetlenül imádtam csinálni, vágtam a fa táblákat méretre, alapoztam, csiszoltam, festettem, szóval mindent, mire elkészült. Gyönyörűek voltak.
Szállítottunk nagyker.-nek is, ők is szerették, azonban egy idő után sajnos nem tudtam tovább vállalni a készítésüket, szüleimet kellett ápolnom. Összeköltöztünk szüleimmel, azonban édesanyám időközben eltávozott, édesapám pedig megfelelően önálló, mondhatni makacs ember, így ellátja magát egyedül is, bár jó, hogy egy háztartáson belül vagyunk. Tehát megint lett időm foglalkozni a szenvedélyemmel, így jutottam el ide, hogy sokkal szebbnek látom a hímzett képeket, mint a fa táblákra festetteket, ennél maradtam.
Szeretem azt, hogy egyediek, minden egyes darabot megfogok, méricskélem, varrom, ragasztom. Amikor külön-külön foglalkozom velük, sokszor azon kapom magam, hogy az jár a fejemben: aki majd megveszi, ő is bizonyára úgy örül majd neki, mint most én, olyan örömet fog okozni neki is, biztosan meg fogja tudni változtatni az életét. Ez jó érzéssel, megelégedéssel tölt el.
Ha szeretnél többet megtudni rólunk, vagy kérdésed van, akkor használd a Kapcsolat menüpontot. Kérlek oszd meg itt velem észrevételeidet, nagyon fontos, hogy ne csak nekem tetszenek a képek!